Sajnáljuk, de nem találjuk a következőt: {{term}}. Kérjük, próbálja újra.

Vezetőség

Regus Chairman - Douglas Sutherland

Douglas Sutherland

Elnök

Douglas Sutherlandet 2010. május 18-án nevezték ki elnökké. Ezt megelőzően a Skype pénzügyi igazgatója volt, amikor az eBay felvásárolta a céget, és szintén pénzügyi igazgatóként tevékenykedett a Secure Wave-nél, amikor a PatchLink felvásárolta a céget. Korábban az Arthur Andersen partnere volt, ahol nemzetközi menedzsmenttel foglalkozott. Több, különböző joghatóság alá tartozó vállalat igazgatójaként is dolgozott, és alapító elnöke volt a luxemburgi Amerikai Kereskedelmi Kamarának. Jelenleg a Median Gruppe S.à r.l. és a Socrates Health Solutions Inc. igazgatója.

Regus CEO Mark Dixon

Mark Dixon

Vezérigazgató

Mark Dixon vezérigazgató és alapító Európa egyik legismertebb üzletembere. Amióta 1989-ben, Brüsszelben megalapította a Regust, jelentős hírnévre tett szert vezetői és innovációs tevékenysége révén. A Regus megalapítása előtt az élelmiszeriparban érdekelt kis- és nagykereskedelmi cégeket irányított. Számos vállalkozásfejlesztési díj birtokosa; a munka jövőjére vonatkozó elképzeléseivel forradalmasította a vállalkozások ingatlanszükségleteivel kapcsolatos általános nézeteket.

Regus COO & CFO - Dominik de Daniel

Dominik de Daniel

Pénzügyi igazgató és operatív igazgató

Dominik de Daniel pénzügyi és operatív igazgatóként 2015. november 1-jén csatlakozott a Regushoz. Mielőtt a Regushoz érkezett, 9 évig a humánerőforrás-szolgáltatások területén a világ vezető vállalatának számító Adecco Group pénzügyi igazgatója volt, ahol a globális megoldásokért felelős vezetői posztot is betöltötte. Feladatkörébe tartozott a globális információmenedzsment és az Adecco Group kínai tevékenységének irányítása. Korábban a szakember-közvetítés terén a német piacot vezető DIS AG pénzügyi igazgatójaként dolgozott, amíg a céget az Adecco Group fel nem vásárolta.

Regus Senior Non-Executive Director - Lance Brown

Lance Brown

Ügyvezetői jogkör nélküli, vezető független igazgató

Lance Brownt 2008. augusztus 27-én nevezték ki ügyvezetői jogkör nélküli igazgatónak, 2010. május 18-án lett vezető független igazgató, 2012. szeptember 27-én pedig a jelölőbizottság elnöke. Korábban a kínai Standard Chartered Bank Ltd vezérigazgatója, majd elnöke, az IMI plc ügyvezetői jogkör nélküli igazgatója, London városának vezető tanácsadója, a China Goldmines plc elnöke, valamint a Powergen International üzletfejlesztési igazgatója volt. Jelenleg a kínai Travelex elnöke és a WS Atkins International tanácsadó-testületének tagja.

Regus Non-Executive Director - Elmar Heggen

Elmar Heggen

Ügyvezetői jogkör nélküli, független igazgató

Elmar Heggent 2010. június 1-jén nevezték ki ügyvezetői jogkör nélküli igazgatónak, és 2012. szeptember 27-én az auditálóbizottság elnökének. Széles körű vezetői tapasztalatokkal rendelkezik. 2006 óta az európai szórakoztatóipari hálózat, az RTL Group pénzügyi igazgatója, vállalatiközpont-vezetője és ügyvezető bizottságának tagja is volt. Az RTL Grouphoz 2000-ben került, és korábban a fúziókat és felvásárlásokat felügyelő alelnöki, valamint a stratégiáért és kontrollingért felelős alelnöki posztokat is betöltötte. Mielőtt az RTL-hez csatlakozott, a Felix Schoeller Digital Imaging egyesült királysági tevékenységének alelnöke és vezérigazgatója volt. Az RTL Groupnál jelenleg is pénzügyi igazgató, és tagja az ügyvezető bizottságnak. Továbbá igazgatósági tag a spanyol Atresmediánál és a francia Metropol televíziónál, valamint a Broadcast Centre Europe SA elnöke.

Regus Non-Executive Director - Florence Pierre

Florence Pierre

Ügyvezetői jogkör nélküli, független igazgató

Florence Pierre-t 2013. május 21-én nevezték ki a Regus ügyvezetői jogkör nélküli igazgatójának. Jelenleg igazgatóként, tanácsadóként és kockázati befektetőként tevékenykedik innovatív és internetszolgáltatásokat nyújtó cégeknél. Több mint 30 éves tapasztalattal rendelkezik a nemzetközi nagyvállalati pénzügyek terén, vezető pozíciókat tölt be a BNP-nél, a Financière Rothschildnál, a Degroof Corporate Finance-nél és a saját tulajdonában lévő M&A-nál. Széles körű nemzetközi tapasztalatokkal rendelkezik; dolgozott Chicagóban, New Yorkban, Párizsban és Brüsszelben. Mindezek mellett közgazdaságtant és pénzügyi ismereteket oktat, több könyvet és cikket is írt az értékbecslésről, valamint számos kormányzati és szakmai bizottság munkájában is részt vesz Franciaországban. 2010 és 2013 között a 3i Infrastructure plc igazgatója volt, jelenleg az ESL Network igazgatójaként dolgozik, amely Franciaországban piacvezető a gazdasági ismeretekkel kapcsolatos stratégiai tanácsadás területén.

Regus Non-Executive Director - François Pauly

François Pauly

Ügyvezetői jogkör nélküli, független igazgató

François Paulyt 2015. május 19-én nevezték ki ügyvezetői jogkör nélküli igazgatónak. Ő a bankszektorban szerzett több mint 30 évnyi tapasztalatot. 2014 októberéig a Banque Internationale à Luxembourg (“BIL”) igazgatótanácsának igazgatója és elnöke volt. Korábban vezetői tapasztalatokat szerzett a BIP Investment Partners S.A., a Dexia Group és a Sal élén. Oppenheimer jr. & Cie. S.C.A. François vezető tanácsadó partner a Castik Capital Partnersnél és ügyvezetői jogkör nélküli igazgató a Group la Luxembourgeoise SA, a BIP Investment Partners SA, az M&C S.p.A és a Cobepa SA vállalatoknál. Ezeken kívül számos jótékonysági szervezet igazgatótanácsában is tevékenykedik.

Regus Non-Executive Director - Nina Henderson

Nina Henderson

Ügyvezetői jogkör nélküli, független igazgató

Nina Hendersont 2014. május 20-án nevezték ki az igazgatótanács tagjának. She is currently a non-executive Director of Hikma Pharmaceuticals PLC. Jelenleg a CNO Financial Group (a Bankers Life, a Washington National és a Colonial Penn biztosítótársaságok) egyik igazgatója. Emellett a Henderson Advisory ügyvezető partnere, amely befektetőcégeknek készít elemzéseket a fogyasztói ágazatokról. A Bestfoodsnál és elődjénél, a CPC Internationalnél töltött harminc éve során különböző ügyvezetői és marketingvezetői tisztségeket viselt Észak-Amerikában és más országokban, így dolgozott a Bestfoods alelnökeként és a Bestfoods Grocery elnökeként is. Számos, különböző iparágakban működő cég igazgatójaként is tevékenykedett, köztük az AXA Financial Inc, a Royal Dutch Shell plc., a Del Monte Food Company és a Pactiv Corporation vállalatoknál. A Drexel Egyetem kurátora, ahol kitűnő minősítésű diplomát szerzett, és 2010-ben megkapta az AJ Drexel Megbecsült Öregdiákja díjat. Mindezek mellett a New York-i Visiting Nurse Service és a Foreign Policy Association igazgatója is.